Hallgatnak a baloldali megmondóemberek az agyonvert kárpátaljai magyar ügyéről

Beck Zoltán, Puzsér Róbert, Bod Péter Ákos, Iványi Gábor, Jeszenszky Géza, valamint Pottyondy Edina és Szél Bernadett is az aláírók között volt.

Tiszta szívéből sajnálja, illetve vállalja a felelősséget a letaposott virágágyásért.
Nyitókép: Képernyőfotó
Korábban beszámoltunk arról, hogy szombat délután az Andrássy út és a Deák tér környékén két, mobiltokgyártó céghez köthető influenszer kettő millió forintot szórt szét több ezer fiatal közt, akik
egymást taposva kapkodták a tetőről leszórt ezreseket.
Az esemény nem várt következményére maga a főpolgármester, Karácsony Gergely hívta fel a figyelmet egy Facebook-posztjában: a tömegnek sikerült teljesen elpusztítania a Deák térre márciusban kiültetett kétnyári virágágyást.
Ebben a bejegyzésében Karácsony „feltűnési viszketegségben szenvedő influenszernek” nevezte a megmozdulás egyik főszereplőjét, Szépréthy Rolandot.
Az influenszer az Indexnek adott interjút, amelyben reagált a virágágyás letaposására. Mint mondta, tiszta szívéből sajnálja, valamint vállalja a felelősséget.
Saját kezűleg fogom elültetni ezeket a virágokat, de megegyezhetünk másfajta növényben is
– folytatta az influenszer. Szépréthy fontosnak tartotta kiemelni azt is, hogy minden ember más, és pont ezért jó a világ.
Vannak, akik milliókat adnak a társaiknak és vannak, akik tízmilliókat költenek tanácsadókra
– szúrt oda burkoltan a főpolgármesternek Szépréthy Roland.
A teljes videót itt tekinthetik meg: